Az ÉFOSZ álláspontja 2017. február 7-én, a népegészségügyi termékadó kapcsán megjelent cikkekre reagálva:

Magyarországon évek óta csökken a feldolgozott élelmiszerek által bevitt cukor mennyisége. A WHO ajánlása is rámutat, hogy hazánk cukorfogyasztás szempontjából nemzetközi szinten kedvező mutatókkal rendelkezik, fele például a spanyol vagy a brit fogyasztásnak. Ez azt jelenti, hogy nálunk a teljes energia-bevitel 7-8 százaléka ez az érték, a WHO hivatalos ajánlásában pedig 10 százalék szerepel.

A NETA által érintett termékkörök fogyasztása valóban csökkent az elmúlt években, a cégek emellett célzott termékfejlesztéseket hajtottak végre. Ugyanakkor az is tény,  – ahogy a 2014-es OTÁP vizsgálat eredményei is rámutatnak – hogy az adó bevezetése a magyar lakosság egészségi állapotát és tápanyagbevitelét érdemben nem befolyásolta.

Az adó potenciális egészségügyi hatásának korlátozottsága néhány beszédes adattal jól illusztrálható: az üdítők fogyasztása itthon az összes kalória bevitel 2 százalékát adja, a magyar lakosság  só-fogyasztásának pedig mindössze 1,2 százaléka származik sós snack-ekből.

Az ÉFOSZ továbbra is úgy gondolja, hogy az egészséges életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás nem befolyásolható eredményesen adóztatási eszközök alkalmazásával és hátrányosan érinti a rosszabb anyagi helyzetben lévő társadalmi csoportokat. Ugyanakkor rontja a hazai vállalatok versenyképességét és a munkahelyek számának csökkenését okozza.

A fentiek figyelembe vételével küzdünk a büntetőadó kivezetéséért. Mi abban hiszünk, hogy összefogással, oktatással, a közös célok ügyében folytatott együttműködéssel lehet a hazai lakosság egészségi állapotát javítani, étkezési és ételkészítési szokásait hosszú távra is megváltoztatni.

Budapest, 2017. február 7.