Napi Gazdaság Online (2014. december 11.): Nincs több mellébeszélés a boltban

  "Tájékoztatása szerint az elmúlt három évben a vállalkozások igyekeztek felkészülni a változásra, hiszen ez jogszabályban előírt kötelezettségük. A nehézséget – tette hozzá – elsősorban az okozta és okozza a következő két évben, hogy a jogszabály elfogadásakor számos kérdés szabályozása „nyitva maradt”, ami azt jelenti, hogy az Európai Bizottság (EB) szabályozhat még számos kérdésben. Itt gyakorlatilag azokról a kérdésekről van [...]

Kossuth Rádió Krónika (2014. december 10.): Már a héten új jelölések jönnek az élelmiszereken

Az iparág felkészült a változásokra – hangsúlyozta Szöllősi Réka, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) titkára. Megjegyezte, hogy nagyon jó együttműködés volt Magyarországon a kormányzat és a szakmai szervezetek között, sok volt a párbeszéd annak érdekében, hogy a vállalkozások megfelelően tudjanak előkészülni ezekre a változásokra. AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÉS MINŐSÉG KIEGYENSÚLYOZOTT TÁPLÁLKOZÁS KEZDEMÉNYEZÉSÜNK: EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT [...]

kormany.hu (2014. október 7.): Kiváló minőségű élelmiszer – egészségesebb népesség

Bognár Lajos, az ÉFOSZ által kezdeményezett, az „ Élelmiszeripar a fogyasztók egészségéért – tegyünk együtt érte!” elnevezésű kampány eddig elért sikeréről tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: fontos, hogy az élelmiszer-ágazat valamennyi szereplője számára fontos legyen a minőségi élelmiszerek gyártása, hogy az elfogyasztott élelmiszerek hozzájáruljanak a lakosság egészségének megőrzéséhez, illetve további javításához. Ennek jegyében a szaktárca nagyra értékeli az ipari feldolgozók [...]

Lemaradást okoznak a különadók

Világgazdaság Online (2013. 09.23) Az élelmiszeripar versenyképességének növekedését, a technológiai fejlesztést célzó támogatásokat kellene előtérbe helyezni a következő uniós költségvetési ciklusban az ágazati szereplők szerint. A szektor attól tart, a különadók, köztük a neta által jelentett terhek hosszú időre ellehetetlenítik az ágazatot. AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÉS MINŐSÉG KIEGYENSÚLYOZOTT TÁPLÁLKOZÁS KEZDEMÉNYEZÉSÜNK: EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT [...]

Világgazdaság Online (2013.04.25): ÉFOSZ: nem vált be a chipsadó

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint nem változott érdemben a magyar lakosság só- és cukorfogyasztása a népegészségügyi termékadó hatására, míg az érintett ágazatok vesztesége jelentősen emelkedett. A szervezet titkára szerint az adót pozitívnak tartó OÉTI-felmérés módszertana is megkérdőjelezhető. AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÉS MINŐSÉG KIEGYENSÚLYOZOTT TÁPLÁLKOZÁS KEZDEMÉNYEZÉSÜNK: EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT

A népegészségügyi termékadó bevezetése Magyarországon

New York Times (2013.03.03.) Hungary Tries a Dash of Taxes to Promote Healthier Eating Habits " But critics point out that the new interest in food taxes just happens to coincide with tough economic times in Europe. Some say the taxes are as much about raising revenues in a politically acceptable manner as they are about promoting healthy habits. And [...]