A körforgásos gazdasági csomag implementálása a hazai jogalkotási feladatok egyik legérzékenyebb kérdése lesz 2019-ben. Az ITM 2019 elején összágazati fórumot hívott életre, melynek keretében az ipar érintett érdekképviseleti szerveivel közösen lesz lehetőségünk kidolgozni a kiterjesztett gyártói felelősség, a termékdíj, a szelektív gyűjtés jövőbeni rendszerét, ugyanis a tavaly nyáron elfogadott körforgásos csomag irányelvei (6db) jelentős változtatásokat fognak kikényszeríteni a hazai jogi keretrendszerben.

A fórum eddig 3 alkalommal ülésezett. Az első ambiciózus tervek szerint már február végéig be kellene adni az iparági javaslatokat arra nézve, hogy miként látjuk megvalósíthatónak a körforgásos irányelvekben leírt új hasznosítási arányokat a különböző anyagáramokra, és miként képzeljük el a kiterjesztett gyártói felelősség rendszerét.

A január folyamán megtartott két külön tematikájú ülésen (EPR rendszerek, kiemelt anyagáramok) nyilvánvalóvá vált, hogy az ITM által diktálni kívánt gyors tempó nem reális, a javaslatok kidolgozásnak alapját képező számok sincsenek mindenki birtokában, továbbá az ITM maga se tudja még, hogy mit/hogyan kell implementálni. Ez abból is fakad, hogy több uniós bizottsági útmutató elkészültét kell megvárni, mielőtt érdemben neki lehet fogni a rendszer átalakításához.

 

A témával foglalkozó ÉFOSZ munkacsoport ülései nyomán formálódik az a koncepció, hogy miként tudnák a lehető leghatékonyabban képviselni az élelmiszeripari feldolgozók érdekeit. Megkezdtük az FMCG piacon értinett társ szervezetekkel (Sörszövetség Márkaszövetség, KOZMOS, stb.), valamint a fórumban részt vevő más iparágakat tömörítő szervezetekkel (pl. hulladékhasznosítók, közszolgáltatók, stb.) az együttműködési lehetőségek feltárását, annak érdekében, hogy olyan, lehetőség szerint minden ipari oldalról érintett számára elfogadható, a megemelt visszagyűjtési és hasznosítási elvárásokat és egyéb kihívásokat reálisan kezelő javaslatot tudjunk előkészíteni, amelyet több oldalról, szimultán tudnánk képviselni az illetékes kormányzat felé.

 

Ennek a nagy koalíciós megközelítésnek azért is lesz kulcsfontossága, mert az elmólt üléseken a helyettes államtitkár egyértelműen jelezte, hogy a mostani rendszer bizonyos alapköveinek (lakossági szemétszállítási díj, és maga az NHKV) fennmaradása nem képezhetik vita tárgyát. Ezek megnehezítik feladatunkat egy hatékony piaci alapokon működő rendszer felállítására.

Olyan javaslatot kell tehát összeraknunk, ami egyszerre kezeli szakmailag a kérdést, és politikailag is elfogadható irányt ad a kormányzat részére.

Az ÉFOSZ álláspontjának erősítésére megkezdjük februárban az önkéntes ipari vállalások gyűjtését, hogy az ITM felé érvként használhassuk a felelős gyártói koncepció bemutatására, a kiterjesztett gyártói felelősség erősítésére.