Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, Magyarország számára pedig hagyományosan kiemelt jelentőségű nemzeti érték. Az ÉFOSZ 2013. november 6-án tartott budapesti konferenciáján arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt az értéket a fogyasztók szempontjából is fontos lenne még határozottabban védeni, kiemelt és az eddigieknél összehangoltabb kormányzati figyelemben részesíteni. A konferencia rávilágított arra, hogy a helyzetértékelés után most már a világos célok mentén kell meghatározni a stratégia megvalósításához vezető konkrét lépéseket.

Az eseményen elhangzott előadások alapján az élelmiszeripar és a kormányzat képviselői is egyetértenek abban, hogy az ágazat jelenlegi válsága számos belső és külső tényező kedvezőtlen együttállása miatt alakult ki. Tény, hogy az iparág évtizedes versenyhátrányának ledolgozásához koncentrált erőfeszítésekre van szükség mindkét oldalon.

Az elhangzott helyzetértékelés alapján a legsürgősebb feladat az élelmiszeripart érintő egyes kormányzati politikák és intézkedések összehangolása lenne annak érdekében, hogy az egyes célok végül ne oltsák ki egymást. Így a költségvetés bevételeinek biztosítása érdekében magas szinten tartott ÁFA miatt ne menjenek egymás után tönkre a legálisan működő vállalkozások. Az egészséges életmód megvalósításának eszközéül pedig ne egy olyan különadó szolgáljon, amely egyértelműen nem oldja meg a hazai lakosság helytelen táplálkozási szokásaiból adódó problémákat, ugyanakkor ezrek munkahelyét veszélyezteti és épp az élelmiszerek beltartalmi értékének növeléséhez szükséges fejlesztéseket teszi anyagilag lehetetlenné. Emellett lehetővé kell tenni azt, hogy az uniós támogatások a korábbiaknál nagyobb mértékben hozzáférhetővé váljanak az élelmiszeripari vállalkozások számára is. Fontos a nagy, nemzetközileg versenyképes méretű cégek megerősödése, a speciális igények kielégítését célzó manufaktúrákat pedig a továbbiakban is támogatni kell. Tehát mind a kisebb, mind a nagyobb cégekre szükség van, hiszen tömegeket nem képes kizárólag a kézműves élelmiszergyártás ellátni.

A rendezvényen külön témaként szerepelt az élelmiszeripar szerepe és felelőssége az egészséges életmód kialakításában. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a hazai táplálkozási szokások megváltoztatása nehéz, de szükséges feladat. Az élelmiszeripar tudatában van felelősségének és a nehéz gazdasági körülmények között is próbál forrásokat teremteni a termékei korszerűsítésére. Ugyanakkor fontos aláhúzni azt, hogy nem csak az ipar által előállított élelmiszereket fogyasztjuk és tény, hogy az otthon elkészített „hagyományos” magyar ételek korántsem mindenben felelnek meg a korszerű táplálkozástudományi elveknek. Az ágazat képviselői úgy látják, hogy a fogyasztást büntető adópolitikai eszközök helyett ezért az államnak valóban meg kellene tanítania a hazai fogyasztókat az egészséges életmód komplex megvalósításának módjára. E nélkül nem, vagy csak nagyon lassan alakul ki a tudatos fogyasztói magatartás és az egészséges étrend kialakítására vonatkozó igény. Ezek hiányában pedig a korszerűbb élelmiszerek iránti kereslet nem jelenik meg a piacon, ezért az élelmiszeripar nem fog tudni fejleszteni.

AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMOKBAN
ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÉS MINŐSÉG
KIEGYENSÚLYOZOTT TÁPLÁLKOZÁS
KEZDEMÉNYEZÉSÜNK: EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT