Ahogy azt 2020. májusi hírlevelünkben részletesen megírtuk, az Európai Bizottság elkészítette a kontinens karbonsemlegességét megcélzó, ún. Zöld Megállapodás indító dokumentumát. Ennek részeként az Európai Bizottság 2020. május 20-án nyilvánosságra hozta az EU Farm2Fork (F2F) stratégia általa kiindulásként javasolt verzióját (ezt a tagállamok a Tanácsban, az európai állampolgárok képviselői pedig a Parlamentben fogják megtárgyalni, hogy aztán ebből születhessen meg a végleges stratégia).

Az élelmiszeripar szempontjából a tervezet leglényegesebb elemei felfestik az elkövetkező évek előttünk álló jogalkotási munkáját és az Unió javasolt irányultságát az élelmiszer-termeléssel és a táplálkozással kapcsolatban.

Összességében a „Green Deal” fenntarthatósági szemlélete természetesen áthatja a dokumentumot, az élelmiszer-láncok jelenlegi működésében szükséges változásoktól a táplálkozási szokások kedvező irányú befolyásolásának érdekében bevezetni javasolt intézkedésekig.

A Zöld Megállapodással kapcsolatban az Agrárminisztérium, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is egyértelműen elutasító álláspontot képvisel (a NAK nemzetközi fórumokon is jelezte aggályait), elsősorban a gazdálkodók/alapanyagtermelők szemszögéből vizsgálva a Zöld Megállapodást.